Programok

A III. Alacskai Pálinkafesztivál 2015. április 24-én, pénteken, a minták leadásával indul. A versenypálinkákat (mintánként 0,5 liter) 14 és 18 óra között várjuk az alacskai óvodába. A szakértő zsűri öt kategóriában minősíti ezeket: vadon termő gyümölcsök, csonthéjasok, almatermésűek, szőlő és szőlő eredetű termékek, vegyes pálinkák. Nevezési díj: mintánként 500 Ft.

A pálinkaverseny 2015. április 25-én 9 órától veszi kezdetét az óvoda ebédlőjében, méghozzá a zsűri munkájával. A szakértő bírák 9 és 12 óra között értékelik a leadott mintákat, majd ezt követően egy rövid istentiszteletre (igehirdetésre kerül sor). Az istentisztelet után a zsűri tagjai, a versenyben résztvevő bérfőzetők, valamint a jelenlévő vendégek egy közös ebéden vesznek részt a kultúrházban. Az ebédet követően ismeretterjesztő előadáson vehetnek részt az érdeklődők, melynek során szakmai fortélyokat sajátíthatnak el, a cefrézés, illetve a pálinkafőzés különböző fázisaival kapcsolatban.Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a zsűri által odaítélt oklevelek, emléklapok és tárgyjutalmak mellett egy közönségdíjat is szeretnénk kiadni, melynek sorsa a délutáni „közös kóstolás” során dől el. Minden résztvevő egy kis kártyát kap a bejáratnál, melyre annak a pálinkának a sorszámát írhatja fel, amelyik számára a legjobban ízlik, illetve amelyiket a közönségdíj elnyerésére méltónak tartja. A rendezvény késő délután az eredményhirdetéssel zárul, ahol a korábban említett öt kategóriában hirdetünk győztest, illetve dobogósokat, valamint a közönségdíj átadására is sor kerül.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az ebéden, illetve a délutáni „közös kóstoláson” csak azok vehetnek részt, akik a kultúrház bejáratánál kifizetik az 1000 Ft-os belépődíjat, melyért cserébe nem csupán a kóstolás jogát nyerik el, hanem kapnak egy pálinkás (grappás) poharat is, melyet – igény szerint – megtarthatnak vagy a pálinkafesztivál végén különleges, exkluzív pálinkákra cserélhetnek. 

 a szervezők